Valaha Afrika majdnem minden országában jelen voltak a magyar cégek. A rendszerváltás után azonban szinte teljesen elhagytuk a kontinenst. Hogy kerültünk oda? Kell-e ez nekünk egyáltalán? Visszatérünk-e valaha?

Afrika lélekszáma az idén lépte át az egymilliárdot, a kontinenssel folytatott kereskedelmünk mégis csak feleakkora, mint a tízmilliós Portugáliával. Egy pár Ikarus még jár erre-arra, a magyarok által Észak-Afrikában megkötött vasúti üzleteknek azonban alig van már nyomuk. A magyar–afrikai gazdasági kapcsolatokat tekintettük át röviden.

Régen, délen

Ikarus, Globus, Ganz, csak néhány márkanév, amelyek a rendszerváltás előtt, ha nem is Coca Cola-szintű, de viszonylag nagy ismertségnek örvendtek Afrika sok országában.
ikarus

A műszaki-tudományos együttműködéssel foglalkozó magyar vállalat, a Tesco (Technical and Scientific Cooperation) révén 1962 és 1990 között számtalan országban dolgoztak magyar szakemberek és cégek. Utat, vasutat, kórházakat építettünk Algériában, Líbiában, Marokkóban, jelen voltunk többek között Angolában, Etiópiában és Kenyában is.
Ez a Tesco nem az a Tesco

A Tescót a magyar külkereskedelmi minisztérium alapította 1962-ben. Eleinte, nevéhez híven (Technical and Scientific Cooperation), a kormányközi tudományos és technikai együttműködés koordinálása volt a fő feladata. A hatvanas évek végére már a szakemberek, orvosok mérnökök agrármérnökök kiküldése mellett többek között a magyar cégek harmadik világbeli működését is szervezte. A nyolcvanas évek végére ötvenhét fejlődő országban volt jelen.

Volt olyan év, amikor Magyarország a világ országai közül a nyolcadik volt az Afrikának nyújtott műszaki segítségnyújtásban. Nagykövetségeink mellett számtalan kereskedelmi kirendeltség is működött a kontinensen.

Pados Zoltán, a Tesco vezérigazgatója elmondta, hogy a rendszerváltés után szinte rögtön vége lett mindennek. A cégek még élő szerződései lassan lejártak, és szinte egyiket sem újították fel.

Ahogy az orosz piac elvesztésénél, itt is szerepet játszott az a felfogás, hogy minden rossz, amit az előző rendszer tett, egyébként is mit érdekel minket Afrika, amikor sokkal fontosabb dolgunk is van. Pados szerint az ideológia valóban szerepet játszott a kapcsolatok kialakításakor – alapvetően azokkal az államokkal kerestük a kapcsolatot, amelyek a szocializmus, igaz, afrikai verzió rögös útját járták –, de 1990-re már egyáltalán nem ez volt a fő mozgatórugó az Afrikával kapcsolatos külkereskedelmi döntésekben. A legintenzívebb kapcsolatot ekkor Algériával ápoltuk, és Algéria sohasem tartozott a szovjet érdekszférába.

A másik tévhit az volt, hogy Magyarország veszített ezeken az üzleteken. Igaz, a legtöbb országgal úgy indult a kapcsolat, hogy szakembereket küldtünk ki, és a költségekbe a magyar állam is beszállt. Őket azonban nemsokára hazai cégek követték. Ahová orvosok mentek, ott megjelent a Medicor (kórházi felszerelések), ahol agrármérnökök dolgoztak, ott nem sokára feltűnt a bábolnai állami gazdaság. Pados szerint gazdaságilag határozottan előnyös volt Magyarországnak ez a kapcsolat.
Mi van most?

A kontinenssel folytatott kereskedelmünk nagysága jelenleg a görögökkel vagy a portugálokkal folytatott kereskedelem felét teszi ki. Az ITDH-nak (Magyar Kereskedelemfejlesztési Ügynökség) csak Algériában van képviselete, a Szaharától délre még külképviseletünk is csak három országban van. Ezek működéséről szélsőséges véleményeket hallottunk. A kenyai nagykövetről az az általános vélemény, hogy hatalmas lelkesedéssel végzi a munkáját, de hallottunk olyan diplomatáról, aki inkább csak átvészelni szerette volna az afrikai kiküldetést.
Magyar nagykövetségek Afrikában
(Nagyobb térkép)

Ezek a tények persze nem szabhatnak gátat a magyar találékonyságnak. A gazdasági kapcsolatok nagy része, körülbelül nyolcvan százaléka ugyan nemzetközi cégek hazai leányvállalatához köthető, egy-két vállalkozó azért a nehéz körülmények ellenére is utat talált Afrikába.

Morenth Péter, az ITD szubszaharai megbízottja elmondta, hogy Hajdú mosógépeket árulnak Kenyában, egy debreceni cég nemrég nyert meg egy tendert egy angolai egyetemi campus bebútorozására, a Flexiton pedig távközlési hálózatok szoftvereit tudta eladni.

Magyar szakemberek sokfelé dolgoznak a kontinensen. A gambiai tiszteletbeli konzul, Suha György elmondta, hogy számtalan kis- és mikrovállalkozás van magyar kézben, hár hivatalos információ kevés van róluk. Suha tud egy palackozóüzemről Szenegálban, biztonsági cégekről több országban, és tud egy nemzetközi cég tulajdonában levő, de magyarok által üzemeltetett bányáról Afrika déli részén.
Pick szalámi a bőröndben

Juhász Sándor, a Kenyába akkreditált nagykövet elégedett az elmúlt év fejleményeivel. Bár – többek között a 2007–2008-as kenyai zavargások miatt – szinte a nulláról kellett kezdenie, mióta tavaly átvette a kétfős képviselet irányítását, több nagy üzlet létrjötténél segédkezett. Az ABN keverőtárcsás mosógépei mellett most a legígéretesebbnek egy, az Eximbank segélyhitelével finanszírozott nagyfeszültségű hálózat tűnik. Ha minden jól megy, magyar finanszírozással, magyar vállalkozók és szakemberek közreműködésével májusban megkezdődhet a munka, amely áramot visz egy az elektromosságot eddig nélkülöző környékre. Kilátásban van még egy informatikai együttműködés, és a közeljövőben a magyar bor is megjelenhet a kenyai piacon. A nagykövet optimista, bár csak ketten vannak egész Kelet Afrikára, hisz benne, hogy magyar gazdasági kapcsolatok fejlődni fognak a térségben. Mindenesetre nagy adag Pick szalámival fog visszatérni következő magyarországi látogatása után.
Kell-e nekünk egyáltalán?

Tény, hogy Magyarországnak sohasem voltak gyarmatai. Kapcsolata a kontinenssel nem volt szoros, és nem is várható el, hogy az élbolyban tolongjunk, brit vagy francia cégekkel versenyezzünk az afrikai üzleti lehetőségekért. Afrika pedig a világ legszegényebb kontinense.

Afrika népessége idén átlépte az egymilliárd főt. Egyes országok, például Angola, Namíbia, Botswana vásárlóereje gyorsan növekszik. Más államok, például Dél-Afrika és Nigéria gazdasága régóta erősnek számít. És meg kell említeni a sok, eddig kiaknázatlan lehetőséget nyújtó nyersanyagpiacot is.
afrika450

Afrikában jelentős szociális és informális tőkét halmoztunk fel. A magyar szakembereket és cégeket megbecsülték, és a sok Magyarországon tanult diáknak köszönhetően Afrika-szerte sok magyarul beszélő mérnök, orvos és üzletember él. Ha sokáig parlagon hagyjuk ezek az előnyös adottságokat, előbb-utóbb eltűnnek.

Ugyanakkor szomszédaink nem hagyták teljesen veszni régi kapcsolataikat. Romániának, Lengyelországnak van tengere, az ő helyzetük könnyebb, de Szlovákia például velünk egy súlycsoportban van, nemrég mégis megnyertek egy nagy vasúti tendert Szenegálban.
Miért az állam?

Felvetődhet a kérdés, mi szükség van egyáltalán állami szerepvállalásra. Piacgazdaság van, a cégek oda mennek, ahol lehetőséget látnak a profitra. Ha nem mennek Afrikába, hát nem mennek.

Az ITDH januárban tartott egy workshopot nigériai és magyar üzletemberek részvételével a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében. Ez volt az első alkalom, amikor egy fekete-afrikai ország önállóan került terítékre. Kiderült, a magyar cégek mennének, de a magyar állam szinte teljes visszavonulása megnehezíti a helyzetüket. A legtöbb megkérdezett az információgyűjtés és a protokollfeladatok ellátása volna az állam legfontosabb dolga.

Pados Zoltán említett egy másik szempontot. Afrikában egyszerűen másként kezelik az állami cégeket. Ennek az az egyik oka, hogy a legnagyobb megrendelő általában az állam, a másik, hogy egyszerűen nagyobb az a bizalom, amit egy állami cég élvez. Ezt nyugaton már régóta felismerték, és sok állami-magán közös vállalkozás jött létre.
Tervek

Az ITDH próbálkozik. A januári, Nigériával foglalkozó workshopon számtalan üzleti lehetőség merült fel. Főiskola létrehozása Nigériában akár százszázalékos támogatottsággal, biomassza-erőmű, textilüzem stb., de hogy ezek létrejönnek-e, az más kérdés. Az ITDH Nigéria után szeretne hasonló fórumot tartani a Kenya, Dél-Afrika, esetleg a Botswana vagy Zambia által nyújtott üzleti lehetőségekről

Magyar vállalatoknak jó lehetőséget nyújthatna, és a januári workshop egyik apropója is volt az EDF, az Európai Unió eszköze a fejlődő országok pénzügyi támogatására. A huszonkétmilliárd eurós alapba Magyarország 2008 óta nettó befizető, de magyar cégek egyelőre egyáltalán nem részesülek ennek a forrásnak az Afrikában felhasznált részéből. Vagyis a magyar adófizetők támogatásával francia és brit vállalatok kötnek üzletet a kontinensen.

A magyar állam jelenleg leginkább az unió keretein belül képzeli el az együttműködést, ami nem zsákutca, de nem váltja ki teljesen a bilaterális kapcsolatokat. A megkérdezett szakértők és üzletemberek a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését szorgalmazzák. Mint látjuk, ahol ez fennáll (például Kenya) ott izgalmas dolgok történnek.