Afrikával kapcsolatban szokás megkülönböztetni a Szaharától északra eső ún. ,,Fehér-Afrikát” és attól délre eső ,,Fekete-Afrikát”. Mint látni fogjuk, sok népi hangszer esetében ki is mutatható ez a különbözőség, de elég sok hangszer az arab kulturális hatásoknak köszönhetően terjedt el a fekete-afrikai területeken és a helyi hagyományokban meggyökeresedve vált helyi népi hangszerré.
Az iszlám terjeszkedését megelőző időszakokból is kerültek át különböző hangszertípusok a Szaharától délre eső területekre, az ókori Egyiptomból, illetve az ókori görög és római kultúrákból. Az észak-afrikai területeken, a berber és az arab kultúra az iszlám egységesítő hatása ellenére sem azonos (pl. a berber hősénekek kíséretében megtalálhatóak a húros, hárfaszerű hangszerek, amelyek
az araboknál nem léteznek!)
Megjegyzendő, hogy a folklór az európai paraszti társadalmakban, de még inkább a törzsi jellegű
közösségekben alkalmazott szerepkörben mozgott/mozog és nem hordoz önálló esztétikai funkciókat. A zene szerepkörét tekintve, a legtöbb esetben a szöveghez párosul vagy kísérőszerepre korlátozódik. Ezért a zene fő szerepkörei a rituális és a didaktikus, vagyis nevelői funkció, és az esztétikai funkció másodlagos. A zenei megjelenését illetően alapvető az énekszó, és a hangszerek jelentős mértékben az énekszó kíséretét látják el. Önálló megszólalásuk formái pl. a rituális szerepkörű dobolások, a zúgattyú mint az ősök szellemének megidézése, a főnöki fanfárok, az udvari hangszeregyüttesek megszólalása rituális kontextusban és a táncok kísérete. A hangszerek esetében a ritmus- és dallam- hangszerek közötti különbség erősen hat a használatuk módjára és a megjelenésükre. A társadalmi átalakulással együtt jár a zenei esztétikai funkciójának előretörése. Afrikában ez a folyamat még nem jutott el az esztétikai funkció túlsúlyához, mint Európa nagy részén.
Afrikai, illetve azon belül nigériai, angolai vagy egyéb hangszerekről nem azért beszélhetünk, mert azok előfordulása az adott nyelvterületen kizárólagos lenne, hanem azért, mert az adott területen jellemzően előfordulnak vagy a múltban előfordultak és az adott terület néphagyományának és népzenéjének szerves részévé váltak. Ezért az elkészítésük, használatuk módjában és hangolásukban az adott területre jellemző sajátos vonásokat mutatnak. A szomszédos népek közötti kölcsönzésekre utalnak a nagyon hasonló hangzású hangszerelnevezések, amelyekben az igen kismértékű eltéréseket a nyelvjárások különbözősége okozza.
Adott népcsoport hangszerkultúráját nagyban befolyásolja a földrajzi környezet és az életmód. A letelepedett, központi irányítás alatt élő népcsoportok kialakuló vezető rétegének már van lehetősége arra, hogy önnön szórakoztatására zenészeket tudjon fenntartani. Afrikában a pásztornépek is rendelkeznek fejlett hangszerkultúrával. A ruandai királyság esetében, bár a királyi udvar valóban letelepedettebb állapotokat tükröz, a pásztormúlt és a pásztorkodó közösséghez való kötődés a tutsziknál még a királyi udvar tagjai esetében is nyilvánvaló. Az európai értelemben vett központi irányítás sosem jött létre Afrikában, mert nincs feudális rendszer, örökölhető földbirtok, evvel járó