A chordofon hangszerek közül az íjak a legegyszerűbb felépítésűek és emiatt valószínűleg a legrégibbek is. A hárfák és a lírák az ókori sumér és egyiptomi birodalmakban alakultak ki kb. 5000 évvel ezelőtt. A hárfák szinte minden földrészen fennmaradtak, de a lírák csak az afrikai kontinensen. A vonót a szaktudomány közép-ázsiai találmánynak tartja, mert ott a 10. században már bizonyítottan ismerték.

A citerák, a lant, a koboz és a gitár az arabok által terjedt el Afrikában. Úgyszintén megállapítható, hogy az iszlám kultúrkörből származó húros hangszerek hangolókulcsai - a Közép- Ázsiából származókkal szemben - mindig oldalsó állású.10
A chordofon hangszerek osztályozásánál fontos szempont a húr vagy húrok hangszertesthez vagy rezgőtesthez való rögzítésének módja. A zenélő íjjaknak egy vagy több húrja lehet, amelyek egy meghajlított rugalmas bot két végéhez vannak rögzítve. A lírák húrjai a hangszertesthez és a két járomkar által tartott kereszttartóhoz vannak rögzítve. A hárfák húrjai a hangszertest és a nyak között hegyesszögben vannak kifeszítve. A lantok húrjai a hangszertest és a nyak végére erősített kulcsok között futnak végig egy ún. húrláb fölött, amely biztosítja a húrok szabad rezgését. A citerák húrjai a hangszer teljes hosszán végigfutnak és a különböző típusoknál más-más megoldással emelik meg a húrokat, hogy azok szabadon rezeghessenek.
A húros hangszerek közül a legegyszerűbb felépítésűek a zenélő íjak . Afrikában, Ázsiában és Amerikában honosak. Ausztráliában az őshonos lakosság nem használt húros hangszereket. A hangszertípus az európai kontinensen mára teljesen kiveszett, illetve továbbfejlődött. Európai létéről tanúskodik a franciaországi Ariège-beli Trois-Frères barlang késő kőkorszaki ábrázolása, ahol egy bölénynek öltözött ember, zenélő szájíjon játszik. Afrikában a zenélő íj feltalálóinak a pigmeusokat tartják, akiknél a hangszer elnevezése mbela.11
Henry Balfour kutató szerint a zenélő íjak a vadász íjból fejlődtek ki, közvetlen vagy közvetett módon.12 Montandon svájci antropológus szerint, éppen fordítva történt, a zenei hangszerből fejlődött ki a vadászíj.13 Curt Sachs szerint a vadászíjnak és a zenélő íjnak semmi köze egymáshoz.

Kelet-Afrikában, a szuahéli nyelvben a zenélő íj és a vadász íj elnevezése is uta, ami viszont arra
enged következtetni, hogy valamely közük mégiscsak lehet egymáshoz.
A legegyszerűbb felépítésű zenélő íjak egyetlen meghajlított vékony fa két végéhez erősített húrból állnak. A húrokat újjakkal vagy plektrummal való pengetéssel, ütéssel vagy vonóval hozzák rezgésbe. A rezonáló test nélküli zenélő íjaknál a rezonanciát oly módon tudják erősíteni, hogy az íjat üreges botból készítik. Szintén a rezonátort helyettesítendő a zenélő íj egyik végét a szájukba helyezik a játékosok és így a szájüreg működik rezonátorként. A szájíj egy nem túl erősen meghajlított botból és pálmarostból vagy liánból sodrott húrból áll. A szájíj egyik végét a játékos a vállának támasztja, a húrt ütéssel szólaltatják meg és az így rezgésbe hozott húr adja az alaphangot. A rezgő húrt az ajkaival érinti meg a zenész, és a szájüregben képzett artikulációval képezi a mellékhangokat. A bal kézben tartott fadarabbal vagy egyéb eszközzel a húr túlsó végét lefogva a zenész megrövidíti a rezgő húr hosszát és így képzi a második alaphangot. A hegedűnél alkalmazott ,,flageolet”, vagyis üveghang játéktechnikával, a húrt megérintve, egy oktávval magasabb hangot is tudnak képezni.

A lírák négyoldalú keretbe foglalt húros hangszerek, amelyek egy hangszertestből, két járomkarból és egy kereszttartóból állnak. A húrok a hangszertest külső oldalán futnak keresztül a húrtartó láb felett, és a kereszttartóhoz vannak erősítve valamilyen hangolást lehetővé tevő megoldással. A klasszikus kori görög lűra hangszerteste teknősbéka-páncélból készült. A görög mondai hagyomány szerint az első lírát Hermész készítette. A líra inkább házi hangszer volt. A hivatásos zenészek inkább a lírából kifejlesztett ún. kitharát használták. A kitharának a líránál nagyobb, erősebb szekrényes hangszerteste volt. A lírának 5-7 húrja volt, míg a kitharának 7-12 és a kereszttartón elhelyezkedő emelőkkel bonyolultabb hangolás is elérhető volt. Apollón istent gyakran ábrázolták kitharával, amely a harmónia jelképévé vált. Európában a középkori lírák inkább a kithara felépítésének hasonló alakúak voltak, mivel a hangszertest járomkarjait és kereszttartóját egyetlen fából faragták ki. A klasszikus formájú líra csak Afrikában és Szibériában maradtak fenn. Az afrikai lírák elterjedési területe jellemzően Kelet-Afrika és azon belül Szudán, Etiópia, Eritrea, Uganda, Kongó