Az idiofon hangszerek Afrikában a leggyakoribb hangszertípusok, mivel a legegyszerűbb felépítésűek és könnyű az előállításuk. A különböző hangszertípusok kialakulásánál fontos szerepet
játszott a környezetföldrajzi tényező. Azokban az afrikai társadalmi csoportokban, ahol nem alakultak ki a dobok, jellemző az idiofon hangszerek túlsúlya. Általánosságban elmondható hogy
a szavannalakó csoportokra jobban jellemző a dob használata, míg az erdőlakó népek inkább az idiofon hangszertípusokat használják. De a dobot használók is használnak idiofon hangszereket, ez esetben a ritmus erősítése a fő szerepük. Ezenkívül fontos még a vallási ceremóniákon való, illetve
a fontos személyek érkezését jelző, presztízst kiemelő szerepük. Az idiofon hangszerek zenében való részvételét illetően beszélhetünk ritmuskísérő és dallamjátszó idiofon hangszerekről. A dallamjátszó idiofonok közül, nagyobb jelentőséggel bírnak az ütött résdobok és xilofonok, illetve a pengetett
lamellofonok. A résdobok (tamtam) vagy fából kivájva vagy bambuszba belehasítva készülnek. Fával vagy
kézzel üthetik. Különböző nagyságúak lehetnek. Vannak egészen kicsiny vállra erősített változatai, és vannak jóval nagyobb, földbe ásott változatai is. A résdobok elsődleges funkciója a hírközlés. A tonális nyelveknél a szótagok hangmagasságainak a különbsége, a jelentéstartalom része, ezért két vagy többhangú idiofon hangszerekkel a beszélt nyelv megjeleníthető. A dobnyelveknél a szótagok magánhangzóinak magasságkülönbségén alapuló vers jellegű kódrendszereket alkalmaznak. A különböző népcsoportok, különböző ritmusformulákat használnak. A kódolt üzenet egy nyitó
hangsorral kezdődik, amit a címzett népcsoport kódja és az üzenet követ, majd egy záró képlettel fejeződik be. A beszélő dobok esetében két eszköz áll rendelkezésre: a ritmus adta időbeli különbségek, amely a rövidebb-hosszabb szótagok utánzását teszik lehetővé, és a hangmagasság változtatása, amely
különösen a tonális nyelvek utánzására alkalmas eszköz, de általában a hanglejtést is lehet általa imitálni. A dobnyelvben egy ütés egy szótagnak felel és maga a dobnyelv a kódok értéséből áll, amely az adott nyelvre leképezhető.
A xilofonok jól rezonáló különböző nagyságú vagy különböző vastagságú, illetve sűrűségű falécdarabok sorából állnak, amelyek minél hosszabbak, vastagabbak vagy sűrűbbek annál mélyebb
a hangjuk. Amennyiben levágnak belőlük, a hangmagasságot növelik. A levágott lécdarabokat hangmagasság vagy egyéb elv szerint sorba állítják és keretre erősítik. A xilofonok általában még
egyéb rezonátorokkal is rendelkeznek. Amennyiben a hangzó lapocskák fa helyett fémből készülnek az elnevezésük metallofon. A metallofonok Délkelet-Ázsiában elterjedt hangszerek.
A lamellofonok legáltalánosabb elnevezése a szansza vagy zanza. A szansza elnevezés David Livingstone misszionárius és Afrika-kutató által terjedt el. Egyéb ismert elnevezései: mbira, likembe,
likimbi, kaszai, lukuka, timbrh, kembe… Az angol ,,thumbpiano”, és a német ,,Daumenklavier” elnevezések fordításával a magyar nyelvű irodalomban is megjelent az ,,ujjzongora” elnevezés.
Azonban a zongora a Sachs-Hornbostel hangszertipológiai rendszerezése alapján a chordofon hangszertípusok közé tartozik.
A lamellofon kifejezés használata mellett két fő érv sorolható fel;

1) jól illeszkedik a Sachs-Hornbostel hangszertipológiai rendszerbe és ezáltal a nemzetközi
organológiai nomenklatúrába;
2) a hangszer sokféle helyi elnevezése helyett indokolt egy általános, tudományos megnevezés
használata.

A lamellofonok csak a Szaharától délre, Afrikára jellemző és ott elterjedt pengetős hangszerek. Nyugat-Afrikában ritkábbak. A lamellofon valószínűsíthetően a Kongó alsó folyásának a
vidékén alakult ki és a 19. század vége felén kezdett el a Kongó folyó mentén fölfelé terjedni a gyarmati közigazgatásban alkalmazott lingala nyelvű teherhordók és szolgák által. A lamellofon pengetős hangszer, amelynél a fa vagy egyéb anyagból készült jól rezonáló hangszertestre, egy keresztléccel az egyik végükön rögzítve, szabadon rezgő nyelvek vannak erősítve. Felépítését tekintve a dorombhoz hasonlóan megkülönböztethetünk a hangszertesttel azonos anyagból
készült hangképző nyelvvel rendelkező idioglott és más anyagból készült hangképző nyelvvel rendelkező heteroglott lamellofonokat. A rezgő testbe kavicsokat vagy fémdarabokat is
helyezhetnek, ami által a rezonanciát erősítik. Több típuson hangnyílásokat is kialakítanak.
Néha ezeket a nyílásokat pókselyemmel fedik, így a membranofon hangszercsaládba tartozó mirlitonként is működik. A lamellofonok lehetnek egy-két-három soros felépítésűek. Az egysoros
lamellofonok öttől húszig terjedő billentyűzetűek. A leggyakoribb a nyolc-tizenkét billentyű. Tanzániában találhatóak harmincnégy-negyvenöt billentyűszámú lamellofonok is. Ilyen
nagyszámú billentyűzet esetén nem mindegyiket pengetik, vannak csak rezonátorként működő billentyűk is. A legösszetettebb lamellofonok Zimbabwéban találhatóak, amelyek két-három
billentyűsorral is rendelkeznek. A lamellofon önmagában nem ad elegendő hangerőt, ezért sokszor valamilyen egyéb rezonáns testbe, pl. kivájt tökbe vagy fémhordóba helyezve játszanak
rajta. A lamellofonok hangolása régiónként eltérő és a helyi zenei igényeknek megfelelő, lehet
pentaton, hexaton és hektaton hangolású is.