Noha a természetvédők jelentős része vitatja, hogy természetvédelmi szempontból hasznos lenne a veszélyeztetett állatok magántulajdonba adása, a statisztikák mást mutatnak. Két nagytestű afrikai emlős, az afrikai elefánt és a keskenyszájú orrszarvú esetében már bebizonyosodott a magánrezervátumok jelentősége. A tulajdonosok az ökoturizmus révén sokkal nagyobb haszonhoz jutnak, mint a csontokkal és szarvakkal való kereskedelemmel, és az állatok élőhelye is megmarad.

A veszélyeztetett állatok kereskedelmét az 1973-ban létrejött Washingtoni Egyezmény vagy más néven CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora - Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről) szabályozza, melyhez Magyarország 1985-ben csatlakozott. Célja, hogy ellenőrzése alá vonja a veszélyeztetett fajok kereskedelmét, és ezáltal megakadályozza, hogy állat- és növényfajok ezrei a kipusztulás szélére jussanak. A világméretű megállapodásnak ma már 169 ország tagja, és közel 35 ezer faj kereskedelmét szabályozza, illetve esetenként tiltja.

Az egyezmény vitathatatlanul az élőlények érdekeit szolgálja. Sajnos azonban önmagában nem tudja megakadályozni az illegális kereskedelmet, és betartatásához nincs elég anyagi és emberi erőforrás. Ezért is döntött néhány ország úgy, hogy a teljes kereskedelmi tilalom helyett más módszereket alkalmaz. Ezek egyike az állatok magántulajdonba adása, és az állati termékekkel való kereskedelem alkalmankénti engedélyezése.

Az afrikai országok különféleképpen próbálják megvédeni értékes vadállományukat. Kenyában például nem birtokolhatnak elefántokat magánszemélyek vagy privát intézmények. Tiltják az elefántok kereskedelmi felhasználását is. Zimbabwéban és Botswanában viszont nem tilos az elefántok birtoklása, és korábban engedélyezett volt az állatok kereskedelmi hasznosítása, amilyen például a vadászat és az elefántcsont-kereskedelem. Ennek oka, hogy míg Kenyában 1973-tól drasztikusan csökkent az elefántok állománya (nagyjából 140 ezerről 20 ezer alá), addig a másik két országban nőtt, sőt majdnem megduplázódott a populáció (mintegy 20-30 ezer egyedről 60 ezerre).

Hivatalosan 1989-től mindenütt tilos az elefántcsont adásvétele, kivételt képez az a néhány afrikai ország (Botswana, Namíbia, Dél-Afrika, Zimbabwe), amelyek a feljavuló állomány miatt egyszeri engedélyt kaptak. A CITES 2010-es kongresszusán - több afrikai ország kérése ellenére - meghosszabbították ezt az elefántcsont-kereskedelmi tilalmat. Sok természetvédő ugyanis attól tart, hogy a tilalom időnkénti feloldása újra megnöveli a keresletet e ritka árucikk iránt, és megint felvirágzik a feketepiac, ami az állatok teljes kipusztulásához vezethet. Fontos hozzátenni, hogy Közép-Afrikában az elefántállomány növekedésének legnagyobb akadálya jelenleg az élőhelyek feldarabolódása és hasznosítás miatti megszűnése.

Azokban az országokban, ahol lehetséges az elefántok birtoklása, úgy tűnik, hogy a magántulajdonosok jobban meg tudják védeni a veszélyeztetett állatokat, és ésszerűbben tudnak gazdálkodni velük, mint az állam. Ők elsősorban nem elefántcsont-forrásként tekintenek a hatalmas emlősökre, hanem nagyon sok bevétel származik a jól szervezett szafarikból, ahol az állatoknak semmi bántódásuk nem esik. Zimbabwéban még elefántháton lovagolva is lehet szafarikon részt venni, ami azért is nagyon különleges, mert régebben úgy gondolták, hogy csak az ázsiai elefántokat lehet hátasállatnak megszelídíteni.

A becslések szerint 1960-ban 100 000 déli keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) barangolt Dél-Afrika síkságain. Az orvvadászat és az állatok természetes élőhelyének lerombolása miatt 1995-re számuk 2410-re csökkent. A hanyatlás azonban szerencsére megállt, és a folyamat megfordult. 2007-ben már 4000 keskenyszájú orrszarvú élt Zimbabwéban, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Namíbiában és Kenyában.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) orrszarvúkért felelős tudományos tisztviselője, Richard Emslie szerint sokkal könnyebb az állatokat védő törvény hatékony betartása azóta, amióta az állatok többsége magántulajdonban van. "Képesek vagyunk bevonni a helyi közösségeket a természetvédelmi programokba. Egyre erősebb a gazdasági ösztönzés arra, hogy gondját viseljék az orrszarvúknak, és ne az orvvadászatot tekintsék a fő bevételi forrásnak. Több haszon származik az ökoturizmusból vagy az állatok eladásából. Ezért a tulajdonosok zöme biztonságban tartja az állatokat. A magánszektor kulcsfontosságú a munkánk segítésében" - nyilatkozta Emslie. Sajnos az északi alfajok sorsa közel sem ilyen rózsás. Könnyen lehet, hogy vadon az utolsó példányaik is kipusztultak.

Nem minden állatra alkalmazható megoldás

A példákból úgy tűnik, hogy az állatok magántulajdonba adása megmentheti őket a kihalástól. Sajnos a módszer azonban elsősorban a látványos, turistacsalogatóként szereplő állatoknál alkalmazható. A veszélyeztetett állatok zöme azonban nem ilyen. Ezek számára csak a hagyományos természetvédelem jelenthet némi reményt, de az élőhelyek pusztulása és az újabb veszély, a globális felmelegedés miatt számos faj tűnik el véglegesen és megakadályozhatatlanul a szabad természetből.